alternatív táblák BICAJOSOKnak - a közlekedés szubkultúrája
2010 Feb. 23.

Jó, ha az ember időnként kiruccan külföldre, mert számos új és izgalmas tapasztalattal tud gazdagodni. A másik dolog, ami jó az az, ha a közlekedést a bicajosok számára biztonságosabbá tudjuk tenni. Ott van például a Szépvölgyi út (@Virág Benedek), ahol tavaly augusztusban egy srác tragikus balesetet szenvedett, de ennek ellenére semmi sem történt az adott kereszteződésben, ami a bicajosok túlélését segítené.

Azt már tudjuk, hogy az országgyűlés malmai lassan és durván őrölnek (bár azt mondják, 2010-től lehet más a politika:)), egy-egy kreszmódosításra éveket kell várni, aztán meg kiderül, hogy barátságos módosítás helyett brutálisat hajtottak végre. Ebből a tehetetlen helyzetből kínál laza és gyors kilábalási lehetőséget az alábbi kis projekt ... melynek címe: "alternatív közlekedési táblák bicajosoknak"


Budapest szuper hely, egy olyan városban, ahol mindenki birka, a bringás mozgalmunknak még partizánjai is vannak! Vannak ezek a srácok/lányok, akik az utca street-art iskolájának közlekedés-tervezési szakán végeztek, és kerékpársávokat rajzolnak az aszfaltra ott, ahol annak helye van. Tudati, viselkedési és forgalmi katalizációt hajtanak végre, egy jobb, biztonságosabb és zöldebb kultúra irányába terelve a mi szürke és leharcolt Budapestünket. E fantasztikus aktivizmus mindenképp említésre méltó, mint e projekt ideológiai háttere, sőt, előfutára.


Képzeljünk el egy törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a bringások bringás táblákat rakjanak ki az utak mentén - táblákat, jeleket, feliratokat, amelyek a bringásokat segítik. Van már ilyen, ez nyilvánvaló. Minimál szinten már bringaút táblák is ilyenek a sárgás keretükkel, a Saint Exupéry-s lobogó sállal bringázó alakkal. De ott vannak a tájvédelmi körzetek (Pilis) bringa-útvonalainak a táblácskái (ugyancsak a kerékpáros klub műve), melyek a bringások életét menthetik meg adott esetben, ezek már teljesen sajátos táblácskák, méretüket és grafikájukat tekintve is. Nos, ez az, lényegében erről van szó: alternatív táblák bringásoknak.


Képzelj el mondjuk kezdetnek 120 darab táblát. 120 darab táblát, amelyeket Budapesten elhelyezhetsz, és amelyek plusz, extra üzenetet küldhetnek a bringások felé. Nem kis lehetőség, nem igaz?
Már 120 darab tábla is óriási kultúra-formáló (bringás közlekedési viselkedés-formáló) hatással bírhat.


Képzelj el 120 darab táblát, és valamekkora keretet aszfaltra festésre ...

Kapunk 3 hét gondolkodási időt, amelyben lecsiszoljuk (kollektív munka, nem szakértők, hanem webes workshop formájában, fórum, stb) a terveket, hogy

- hova mit kellene

- milyen táblán

- milyen táblatípuson (színek & forma)


Képzelj el a Szépvölgyinél sárga estést, amely az életveszélyes és tragikus kereszteződés előtt fékezésre figyelmezteti a bringásokat, plusz egy bringás sebességkorlátozás-táblát (no nem olyat, ami a bringaútból járdát csinál a 10 km/h beállításával, nem olyan alakút és formájút, hanem valami sajátosat).


Képzeld el, hogy az SMS és WEB-kultúra jelrendszerét kihasználva micsoda intenzív információ-áramlást lehet megvalósítani a fiatal bringások felé. Meg lehet őket szólítani, instruálni lehet őket a jobb, a biztonságosabb irányba. A táblák és jelek nem "csesztetések", nem "tiltások", hanem pozitív "hintek", mintha azt mondanánk: csináld így, így jobb lesz, meglátod!:)



Képzeld el, ha a bringautaknál, mint amilyen a Bajcsy-n van, a kereszteződések előtt lenne például egy-egy nyíl a talajon, amely azt jelzi, hogy merről jönnek az autók. Jól jöhet, amikor valaki keresztülhalad egy ilyen kereszteződésen.


Amíg az autósoknál az "EGYÉB VESZÉLY" fedi le az alternatív közlések nagy részét, nálunk ezer és egy ilyen jel lehet. Ha csak a kereszteződésben leselkedő veszély fokozatára felhívjuk a figyelmet, már az rengeteget jelent. Például "!!!", aztán "!!!4", "!!!5!!!". Ha valaki ilyet lát, akkor biztos el fog gondolkodni, már csak azért is, mert azt nem bunkó hivatalnokok rakták oda, hanem bringások.


Lehetnek titkos jeleink: "buszsáv az oké", "ne a járdán" (olyan helyeken, ahol a kresz-módosítások még mindig nem hozták meg a változást, lásd az Andrássy a körúttól a Hősökig). A bringaut.hu jin-jang jele például remekül jelezheti "az úton megyünk" - üzenetet - de hogy az amerikai közlekedés fantasztikus vívmányát, a verbalitást is beemeljük, alá oda lesz írva: "minden út bringaút". Ezek a titkos jelek, amik nem írhatják felül a kresz által odabiggyesztett jeleket - hivatalosan. Ez a bringás kresz-szleng :)


Lehetnek grafikus táblák, de majdnem minden táblára érdemes kiírni (az amerikai stílusnak megfelelően, hogy mit jelent).


Gyakorlatilag ezer dolog lehetséges. Ezer veszélyre, tudnivalóra, körülményre hívhatjuk fel a figyelmet És ha már itt tartunk, a sorvadó "Ghost Bike"-okat is tudjuk állandósítani, egy-egy ghost-bike táblval (miután egy-egy ghost-bike leharcolódott, mint pl. a Stefánián, egy táblát helyezhetünk oda, ami örökre ott maradhat. Egy táblácska, grafikával, minimális infóval: a tragdédia dátuma + egy azonosítóval, amely a weben lekéredzhető, és amely részletes infókhoz ad linket).


Lehet olyan táblákat is, amilyenek a jóléti társadalmakban vannak, például az autópályák felett: különféle emlékeztetők. Van nálad gumijavító? Sisak nélkül mindig veszélyes! Ellenőrizd a fékeidet! Használj jó lakatot! (info: "cm.hu/lakat").


etc.etc ...


Kb. ennyi lenne .... az alapötlet ...

a lényeg pedig csupán az, hogy e táblákat


- közösen tervezzük ... kollektív, kulturális vívmány, fejlesztés legyen ...


- ipari minőségben készüljenek el (még ha az ábrák egy része kézzel rajzolt is, legyen fényvisszaverő, és UV & időjárás álló)


- legyenek nyilvántartva .. és így weben keresztül elérhetőek ... ami ezer vitát előzhet meg, mert bárki láthatja, miről van szó, plusz ha egy tábla nincs nyilvántartva, akkor az nem létezik, s így nem rakhat ki bárki táblákat önhatalmúlag, azért, hogy provokáljon ...

de ami mindennél fontosabb, így megmarad a dolog kollektív jellege, és nem az lesz, hogy valakik odafent intézik, a többiek meg lent nézik :)

Lehet más a közlekedés is ?:):)

 


© bringanet.hu 2006-2008   minden email-t örömmel veszünk .. emailcím: "info KUKAC bringanet PONT hu" | a brignanet-rõl