![]() |
||||
| |
| |
bikeDb - bringalopás game over 2010 Júni. 1. A bringalopás Magyarországon a midennapos bankrablások mellett az egyik legnépszerűbb műfaj, amit fiatal bűnözők is végezhetnek, akik konkrétan még nem kötelezték el magukat a bűnöző életformával (legalább is nem tudnak róla), és "csak" azt hiszik, hogy egy kis zsebpénz-kiegészítést végeznek, amikor ellopnak egy 120 e forintos gyönyörű bringát, hogy orgazdáikon keresztül "értékesítve" 20-30 ezer forintot keressenek rajta. A bringalopás a fiatalok számára a bűnözés kapuja - a bringások számára pedig a dühöngésé .... - vagy szervezett cselekvésé !:) A bringalopás Magyarországon bejáratott biznisz. A bringákat szétkapják, és újra összerakják - majd irány a vatera és a tesz-vesz. A vaterákon rengeteg olyan eladó van, akik nem is értenek a bringákhoz. Számos becsületes ember ad el rendszeresen bringákat, nem is kérdés, de az milyen, amikor rákérdezel, hogy honnan tett szert egy Scott vázra az illető, aki a "vázat" nyeregcsővel, nyereggel, kormánnyal és teleszkóppal együtt nevezi "váznak" - és az illető azt mondja, egy ismerőse adta neki. Rengeteg olyan bringát látsz a vaterán és a tesz-vesz-en, amelyek ránézésre is rosszul vannak összerakva, hogy ha azt valaki használná, az első alkalommal ki kéne javítania. Tisztán látszik, hogy ezek szétszedett és egy keverés után újra összerakott bringák. Ugyanaz, mint a lopott autóknál.
A legszomorúbb az, hogy a használt-bringák piaca nagyon is virágzik - mégpedig anélkül, hogy a bringavásárlók a legcsekélyebb mértékben tudatosítanák magukban, hogy könnyen lehet, éppen egy lopott bringát készülnek megvásárolni. Ez a másik nagy tudatosság-hiány - az első a lakatoknál van. mit lehet tenni?Ha tenni akarunk valamit, akkor az rendszer szinten, szisztematikusan kell tennünk. - megnehezíteni a lopást - megnövelni a lebukás veszélyét - megnövelni a veszélyt (a büntetést), amit lebukás maga után von (érdemes a bringalopásokat nem egyszeri lopásként, hanem esetleg szervezetten, szervezetben iparszerűen elkövetett bűncselekményekként tekinteni) A harc fő iránya a bringás társadalom megszervezése, úgy, hogy a bringás társadalom fehér része szorítsa ki "magából" a fekete / szürke részt ... egyre kisebb teret hagyva a lopott bringák visszacirkulálásának ... úgy, hogy ha valaki ellop egy bringát Magyarországon, számíthasson rá, hogy maximum Indiában tudja csak majd értékesíteni :) Az egész lényege a regisztráció. Egy non-profit, ingyenes regisztrációs rendszer, amely az adatvédelmi szempontokat figyelembe véve egy hatalmas on-line közösséget kovácsol bringások és bringák tízezreiből. Mindezt teszi havi párszor tízezer forint ráfordításból - nem magánvállalkozás, hanem államilag támogatott közhasznú tevékenység formájában (a szolgáltatás ingyenes, a rendszer működtetése kerül ennyibe). Egy ilyen "óriási" adatbázis (valójában nem óriási az, hiszen Magyarországon kevesebb, mint 10 millió bringásról van csak szó:)) elkészítése MYSQL és PHP alapokon a szükséges alapszintű webfelülettel néhány nap alatt elkészíthető, és nem kerül milliárdokba, de még százezrekbe sem (40-50 emberóra társadalmi-munka max). A regisztrált bringák adatai központilag vannak tárolva, de bárki, és bármely website számára hozzáférhetőek, bárki a saját werbsite-ján létesíthet regisztrációs űrlapot, és kereső felületet is, amely a központi adatbázisból táplálkozik.
Az egésznek csupán az a lényege, hogy a bringákat és bringásokat általánosan kell regisztrálni - és központilag (ha egy-egy bringás site regisztrál embereket, vagy egy-egy gyártó, az nem jelent előrelépést - egy darab, központi, de bármely site-on elérhető adatbázisra van szükség). Fontos, hogy ingyenes legyen, és hogy mindenféle bringa regisztrálva legyen, ne csak a drágább gépek, ne csak egy-egy szubkultúra bringái, hanem mindenkié, országszerte. Egy bringás érdekérvényesítő szervezet (esetleg több) hivatalosan megkéri a Vatera és a Tesz-Vesz üzemeltetőit, hogy biciklit csak úgy lehessen hirdetni, ha a vázszámot feltüntetik a hirdetésben. megjegyzés: lehet, hogy mindez úgy hangzik, mint valami monstre projekt, de nagyon nem az, egyszerűbb, mint amilyen annak idején az iwiw megtervezése és összerakása volt. Ha a bringások társadalmában van elég tudatosság, egy ilyen adatbázis simán létrejöhet. Amint egy ilyen adatbázis létrejön, a bringások társadalma amúgy is egy tudatosabb, szervezettebb szintre lép, és mindannyian jól járunk. |
| | a brignanet-rõl |